ÁrnyHarcos

Hadd kezdjem azzal, hogy Peter Terry heroinfüggő volt. Barátok voltunk a kollégiumban, és ez a barátság akkor is folytatódott, amikor én lediplomáztam. Ki kell hangsúlyoznom az "én"-t. Felhagyta az egyetemet két év után. Ezután kiköltöztem a kollégiumból egy kis lakásba és már nem láttam annyit Petert. Mindig beszélgettünk interneten. Volt egy időszak, amikor öt hétig nem volt online. Nem aggódtam. Hírhedt fickó volt és drogfüggő, szóval azt feltételeztem, hogy csak befejezte a feltűnősködést. Aztán egyik este láttam, hogy online van. Mielőtt kezdeményezhettem volna a beszélgetést, küldött nekem egy üzenetet. "David, ember, beszélnünk kell."

NetNostalgia Fórum – Televízió (helyi) Skyshale033 Tárgy: Candle Cove helyi gyerekműsor? Valaki emlékszik erre a gyerekműsorra? Candle Cove volt a címe, és úgy kb 6-7 éves lehettem mikor ment. Nem találtam rá semmilyen utalást, szóval gondolom, hogy a helyi csatornán mehetett úgy 1970 környékén, amikor még Irontonban laktam. Nem emlékszem, hogy melyik csatornán közvetítették, de arra emlékszem, hogy elég fura időpontban volt, olyan délután 4 óra fele.

Már régóta megvolt ez a baba. Gyönyörű porcelán baba. Tudod, olyan, mint a legtöbb porcelán baba. Hasonlítottam rá. Hullámos, hosszú szőke hajfürtök. Fekete szemek. Szép rózsaszín és vörös színű ruhát viselt, jellegzetes csipkés hajlekötővel. Kiskoromban kaptam ezt a babát az édesanyámtól. Akkoriban mindig is csinosnak találtam – tökéletesnek. Nagymamámnak közel ötven ilyesmi babája volt. Mindegyik bájos, tökéletes porcelán baba. De ez különleges volt, szőke, vörös ruhában, soha nem fogom elfelejteni. Mert az a sírba vinne.

„Vigyázz Sadie-re!” „Mi van?” „Vigyázz Sadie-re! A garázsunkban kísért.”

A fiam ötödik szülinapi zsúrját tartottuk. A feleségem és én tudtuk, hogy ez egy fontos születésnap. A következő évben a mi kis Mikey-nk iskolába fog járni, szóval ez olyasmi, hogy véget ér egy időszak, hát valami ilyesmi. Vitatkozások tömkelege után úgy döntöttünk, hogy elhívunk egy bohócot, aki szórakoztatja a gyerekeket. Én ezt elleneztem.

Valaki emlékszik arra a 2003-as Spongyabob részre aminek az volt a címe hogy “A szivacs aki tudott repülni”? Az “elveszett epizód”-ként volt reklámozva, a rész időrendje miatt, ahol a Kapitány egy kincsestérkép használatával próbálja megtalálni azt a Spongyabob részt, amit elvesztett. Az este, amikor ezt leadták, beteg voltam. Túl beteg ahhoz hogy elaludjak, ezért fennmaradtam, és tévét néztem.

Már néhány órája itt fekszek a kanapén és tévét nézek. Hallom, ahogy lent ugat a kutyám. Felnéztem a faliórára, este 9-et mutatott, s még mindig nem vacsoráztam. A szüleim kicsit kiruccantak szóval egyedül vagyok itthon a szobalánnyal.

Óvatosan lépkedett Ron annak az elmegyógyintézetnek a padlóján, amely már évtizedek óta üresen állt. Nem sokan mertek a bezárás óta belépni a kapuján, hiszen az idősebb helyiek elbeszélése szerint “valami nagyon nincs rendben ott”.

A tegnap estém kicsit zavaros. A barátom elhívott inni egy kicsit a legközelebbi klubba, és csak néhány ital után tűnt fel, hogy a telefonom nincs a zsebembe.

Túl voltak az első egyetemi évükön, így hát a hat fiatal úgy döntött, hogy a vadonba ünnepli meg ezt az eseményt. Órákat vezettek a legközelebbi városból mire rátaláltak egy ideális kis partszakaszra, ahol megfelelő magasságú sziklák voltak, ahonnan a tengerbe tudtak ugrálni.

Az orvos lefelé tartott a lifttel a 4. emeleti irodája felé. Egyetlen útitársa egy beteg volt. A lift megállt a 8. emeleten, és amikor az ajtók kinyíltak, egy fiatal fiú állt előttük. - Lefelé mennek? - kérdezte a fiú. Az orvos rámosolygott a fiúra mielőtt válaszolt: - Nem, ez sajnos fölfelé megy. - Megnyomta a gombot, és az ajtó becsukódott. Az orvos mellett álló beteg megkérdezte: - Miért nem engedte, hogy velünk jöjjön? Hiszen lefelé megyünk. - Mert halott volt. Egy héttel ezelőtt halt meg leukémiában. - válaszolta az orvos. - Honnan tudja, hogy halott volt? - Nos, egy kék cédula volt a bal csuklóján. Így szokták bejelölni a halottakat a hullaháznak. - Úgy érti, valahogy így? - A beteg megmutatta a bal csuklóját, amin egy kék cédula volt.

Egy lény a bennszülött amerikaiak mitológiájából, ami az északkeleti Egyesült Államok és délkeleti Kanada környékén élt. A lény, a kannibalizmusból született és az éhsége kielégíthetetlen. Rengeteg történet kering a rejtélyes 13 mérföldnyi erdő körül, New Hampshireben. Vannak történetek vadász társak éhezéséről, ami kannibalizmushoz vezetett. Nem tudni mi történhetett odakint. Ezt a történetet a nagyapám mesélte, aki ismerte egyikőjüket.

Ha nem akarod tudni az igazságot, most fordulj vissza. Ha mégis tovább olvasod ezt a szomorú történetet, nem mondhatod később, hogy én nem szóltam.

Az unokatestvérem és én San Antonioba utaztunk és útközben hírét hallottuk egy elátkozott vasúti átkelőnek. 

Bárcsak otthon maradt volna, távol ettől a kegyetlen világtól, amiben élünk. Kedves olvasó, a gyerekek nem csámboroghatnak el egyedül ebben a világban, de nem tarthatjuk őket örökké otthon. 

Carrie szerette a vasárnapokat. A szülei mindig ekkor mentek el ügyeket intézni, egyedül hagyva őt, így fel tudta hívni a barátját, Josh-t.

Aludni próbálsz, de egy zavaró hang ébren tart. Mintha valami a falon kaparászna. És morogna. Megpróbálod magad megnyugtatni, hogy ez csak a szél hangja a fákon, de a hang csak erősödik. És erősödik.

Berlin a II. világháború után elszegényedett. Éhezés és betegség pusztított a lakosság körében.

Néhány évvel ezelőtt, egy anya és egy apa úgy döntött, hogy kicsit kiruccannak, szóval az éjszakát a városban töltik. Elhívták a legmegbízhatóbb bébiszitterjüket. Amikor a bébiszitter megérkezett, a két gyermek már az ágyban aludt. A bébiszitternek csak meg kellett győződnie arról, hogy a gyerekek jól vannak-e.

Régen a kisgyerekeket a kedvenc játékaikkal temették el. Bármi lehetett – egy fából készült kishajó, egy kisebb baseball ütő, egy régi baba, bármi, amit a gyermek szeretett.